Click here to go to World Challenge Pulpit Series multilingual site

Isten dicsőségének mértéke
(The Measured Glory of God)


Csak Szöveg File + Magyar Prédikáció Lista + Kápolna honlap + Előfizetés + Szerzői jog + Cover Letter

David Wilkerson-tól
2000. Október 16.
__________

"És monda nékik: Megjegyezzétek, a mit hallotok: A milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak néktek, a kik halljátok. Mert a kinek van, annak adatik; és a kinek nincs, attól az is elvétetik, a mije van." (Márk 4, 24-25)

Jézus tudta, hogy ezek a szavak különösen hangzanak a nem szellemi fülek számára. Így hát az üzenetet megelőzően azt mondta, "Ha valakinek van füle a hallásra, hallja" (4, 23). Lényegében ezt mondta nekünk, " Ha szívetek nyitva áll Isten szelleme előtt, akkor meg fogjátok érteni, amit mondanom kell nektek."

Mit is mond Jézus pontosan ebben a szakaszban? Isten életünkben jelen lévő dicsőségéről beszél - ami Krisztus kétségbevonhatatlan jelenléte. Röviden, az Úr változatos mértékben méri ki dicsőségét mind gyülekezeteknek, mind személyeknek. Néhányan egyáltalán nem részesülnek ebből a dicsőségből. Míg mások állandóan növekvő mértékkel kapnak, ami mind nagyobb és nagyobb mértékben sugárzik életükből.

Íme egy példa: Voltál már valaha olyan gyülekezetben, ahol Isten dicsőségének csak kis mértékét érezted? Talán megtapasztaltad egy felvillanását a dicséret vagy a prédikáció során. Aztán elmentél egy másik gyülekezetbe - és amint beléptél, elárasztott Istennek az azon a helyen lévő dicsősége. Érezted az Úr jelenlétének teljességét. És bűntudatod lett, ami arra ösztönzött, hogy pótold Isten dicsőségének hiányát az életedben.

Isten megígérte, hogy kiönti Szellemét népére az utolsó napokban. Valóban, az egész szentírás egy győztes, dicsőséggel teli egyházra utal az idők végén. Jézus maga is azt mondta, hogy a pokol kapui nem fognak diadalmaskodni az Ő egyháza felett. Szóval, nem érdekes, hogy a Sátán milyen indulatosan csikorgatja a fogát, nem tudja megállítani Isten munkáját. Jézus elvette a fullánkját.

Mi nem besántikálni akarunk a mennybe - leverten, depressziósan, nyögdécselve, megverve, elcsüggedve. Nem - Urunk nagyobb erőt fog behozni az egyházába. Ez az erő még nem akar megjelenni teljes egészében jelekkel és csodákkal. Inkább az Ő népében kerül kinyilatkoztatásra - az Isten Szelleme által megérintett szívek dicsőséges átváltozásában.

Az Úr már kimért - vagy kiosztott - mindnyájunk számára bizonyos mennyiséget Szelleméből. Pál azt írja, "Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint" (Efézus 4, 7). Egyedül Jézusnak adatott Szent Szellem mérték nélkül: "Mert a kit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja; mivelhogy az Isten nem mérték szerint adja a Lelket" (János 3, 34). Leegyszerűsítve, Krisztusé volt a Szellem teljessége, korlátozás nélkül.

Másrészt, Isten Szellemének mértékét az Ő isteni kiosztása szerint kaptuk. Pál azt írja, "Mert a nékem adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy feljebb ne bölcselkedjék, mint a hogy kell bölcselkedni; hanem józanon bölcselkedjék, a mint az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét" (Róma 12, 3).

Mi Isten célja azzal, hogy Szellemét - dicsőségét és jelenlétét - különböző mértékben méri ki a számunkra? Egyszerű okból teszi: "Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, ... a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére" (Efézus 4, 13).

Pál itt két dolgot mond: Először, ha Isten útján járva élünk - józanul gondolkodva, és intenzíven - a célunk az Ő dicsőségének egy folyton növekvő mértéke kell, hogy legyen, amíg be nem lépünk a teljes érettségbe Krisztusban. Másodszor, az általunk kapott hit mértékének értelme, hogy szolgáljuk és támogassuk Krisztus testének többi részét: "Minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben" (4, 16).

Pál itt mély értelmű kijelentést tesz. Azt mondja, hogy mindnyájan tevékeny részei vagyunk Krisztus testének - egy csukló itt, egy izom ott. És ilyen életet adó létezőkként azért vagyunk, hogy az egészség folyton növekvő mértékével támogassuk a többi tagot. Mindnyájunkat arra terveztek, hogy a hit, szeretet, könyörületesség, kegyelem és dicsőség forrásai legyünk - mindez azért, hogy egy erősebb, egészségesebb test jöjjön létre.

Nyilvánvalóan, a test egészsége attól függ, hogy mi mindnyájan milyen egészségesek vagyunk. Ha közülünk egy valaki áldott, akkor az egész test áldott. Hasonlóképpen, ha egy valaki vétkezik, az az egész testet megviseli. Következésképpen mindnyájunknak szüksége van Krisztus dicsőségének folyton növekvő mértékére.

Hadd kérdezzem meg tőled: mekkora egészséggel - azaz mekkora dicsőséggel és hittel - támogatod Krisztus testét? Naponta növekszik benned szeretete? És másfelől, képes vagy erősíteni a többi tagot? Erősíti az egészségi állapotod a test immunrendszerét? Vagy valamilyen betegség fertőzött meg téged - valamilyen világi vágy, amely fogva tart, és megviseli a test többi részét?


Mindnyájunk életében
Isten nagyobb dicsőségére
és jelenlétére van szükség


Az Úr arra készül, hogy kiöntse Szellemét népére az utolsó napokban - hogy olyan dolgokat tegyen, amelyeket még sohasem láttunk, hallottunk vagy képzeltünk el. És én ki akarom venni ebből a részemet. Nagyobb mértékét akarom az Ő dicsőségének az életemben, mint amekkora valaha is volt. És látni akarom, ahogy Isten dicsősége olyan erősséggel tölti be az Ő egyházát, amelyet nem lehet feltartóztatni.

Hogyan tudunk szert tenni Krisztusnak e nagyobb, folyton növekvő mértékű dicsőségére? Maga az Úr mondja nekünk nagyon világosan: " A milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek" (Márk 4, 24). Jézus azt mondja, "Aszerint a rész szerint, amelyet ti magatokból adtok nekem, fogok én adni nektek. Röviden, annyira fogok törődni veletek, amennyire ti törődtök velem. Bármilyen mértékkel mértek nekem, én is olyan mértékkel mérek."

Ha henyélést és lustaságot mérsz ki Istennek - az Ő nagyszerű munkájának elismeréseként - neked a szunnyadás szelleme lesz kiosztva. "A restség álomba merít, és a lomha lélek megéhezik" (Példabeszédek 19, 15). Ennek eredményeként lelked éhes lesz, nem találhat kielégítést. "Egy kis álom, egy kis szunnyadás, egy kis kézösszetevés az alvásra, és így jő el, mint az útonjáró, a te szegénységed, és a te szükséged, mint a pajzsos férfiú" (24, 33-34).

Ésaiás figyelmeztetett "Őrállói ... álmodók, heverők, szunnyadni szeretők"(Ésaiás 56, 10). Ésaiás itt nem természetes alvásról beszél, hanem Isten dolgai iránti érdektelenségről. Olyan embereket ír le, akik hanyagok voltak Isten munkájában. Izrael mind kevesebb és kevesebb időt mért ki Isten számára, csupán az áhítat rövid pillanatait adva neki.

Miért nem akarták Isten dicsőségének nagyobb mértékét? Bűnt rejtegettek. És tudták, az első dolog amit Isten jelenléte cselekszik, hogy leleplezi a romlottságot. Így hát azt mondták Ésaiásnak, "Ne prófétáljatok nékünk igazat, beszéljetek kedvünk szerint valókat" (Ésaiás 30, 10)


A szellemi lustaság és restség
a legfőbb oka Isten dicsősége elvesztésének
az Egyházban és személyes életünkben


Ami Izraelben történt, az történik ma Isten házában. A legfőbb oka Isten dicsősége elvesztésének az egyházban nem a kábítószer, az alkohol vagy a szex - hanem a restség szelleme. Keresztények tömege fordít időt arra, hogy sporttal, filmekkel, vásárlással, mindenféle kellemes dologgal foglalkozzon. Míg Istennek folyton csökkenő időmennyiséget szentelnek.

Csakúgy mint az Izraeliták, ezek az emberek sem akarnak egyetlen éles, prófétikus szót sem hallani. A jómód és kényelem rabjai. És Isten dolgaival kapcsolatos izgalmuk egyre csökken. Órákat töltenek el TV-jük előtt, megengedve, hogy elméjük szennyel telítődjön - mivel szellemben egyre lustábbá váltak.

Ezek közül a keresztények közül néhányan azok, akik panaszkodnak, "Isten dicsősége nincs úgy jelen a gyülekezetemben, mint kellene." Az igazság az, hogy Isten dicsősége nem mérettetett ki egyéni életükre - mivel ők sem mértek ki megfelelő időráfordítást neki.

Ne értsétek félre - nem azt akarom sugallni, hogy ki tudunk mérni Isten számára bármi jó dolgot életünkből, aminek az eredménye, hogy Ő is kiméri ránk dicsőségét. Nem - sosem tudjuk kiérdemelni jelenlétét semmilyen mértékű munkával, buzgósággal vagy emberi jósággal. Emlékeznünk kell arra, hogy az Úr bűneinkben talált ránk - szeretve minket elhagyatott voltunkban, amikor semmink sem volt, amit kimérhettünk volna neki. "Megtaláltak azok, a kik engem nem keresnek" (Róma 10,20).

Valójában Isten irántunk való szeretete, könyörületessége és kegyelme végtelen. Itt most nem az a lényeg, hogy elnyerjük szeretetét, könyörületességét vagy kegyelmét - hanem hogy dicsőségének áldása legyen az életünkön.

Jézus világosan kijelenti, hogy Ő dicsőségének különböző mértékét méri ki számunkra aszerint, ahogyan mi kimérjük szívünket az Ő számára. A mi részünk egyszerűen annyi, hogy a legközelebb kerüljünk hozzá - dicsérettel, engedelmességgel és igyekezettel.

Látjuk, hogy ez az igazság mindkét Testamentumban megismétlődik: " Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok" (Jakab 4, 8). " De ha onnan keresed meg az Urat, a te Istenedet, akkor is megtalálod, hogyha teljes szívedből és teljes lelkedből keresed őt" (V. Mózes 4, 29). "Ha igazak kiáltnak, * az Úr meghallgatja, és minden bajukból kimenti őket" (Zsoltárok 34, 18).

Jézus kijelentése közvetlen kihívás a számunkra: "Mennyire kétségbeesetten akarod jelenlétemet az életedben? Ha többet akarsz, akkor ahhoz szükség lesz tőled is valamire. Még meg is ígérem neked - ha erőfeszítéseket teszel azért, hogy a lehető legnagyobb mértéket adj magadból nekem, én is nagyobb mértékben fogom kimérni neked dicsőségemet. Min többel, többel és többel jövök vissza hozzád."

Napjainkban Jézus Krisztus egyháza bajban van Amerikában. Nemzetünk dicsőíti Istent - lázba hozva a gyülekezeteket ezerszámra. Mégis, sok ilyen gyülekezetben senki sincs megmentve. Az emberek úgy vánszorognak, mintha temetésre mennének. Mások tömegesen mennek el. Fiatal emberek még csak be sem akarnak lépni az ajtón. Ennek eredményeként ma egész generáció az, aki nem ismeri Istent. Sohasem tapasztalták meg Isten jelenlétét vagy kenetét - soha.

Valami rettenetes gond van, amikor Isten népe kiáltani, énekelni, táncolni tud és dicsérni tudja Őt a gyülekezetben, miközben sohasem szabadultak meg a paráznaság és a visszatérő vágyak láncaitól. Felháborító, amikor Isten bárányai megelégednek azzal, hogy a gyülekezet ügyei simán mennek, a költségvetés rendben van és biztos a fizetésük.

Csak azok a gyülekezetek részesülnek ma Isten folyton növekvő dicsőségének látogatásában, amelyek kiáltanak kétségbeesésükben. Meg vannak győződve, "Ez az utolsó óra - fel kell ébrednünk. Isten üzletével kell foglalkoznunk ebben az utolsó órában."

Jézus biztosítja az ilyen hívőket, "Ráadást adnak néktek, a kik halljátok"(Márk 4, 24). Mi ez a "ráadás", amit Krisztus megígért, hogy ad? És mit jelent a számunkra az, hogy hallani? A görög hallani szó jelentése érteni. Jézus más szavakkal azt mondja, "Meg kell értenetek, amit a Szellem mond nektek."

Az ösztönzött keresztények hallják, ahogy a Szellem sürgeti őket, "Mérjetek ki egy olyan szívet nekem, amely oda van szánva az én keresésemre. Hadd lássak valamilyen odaszánást, lelkesedést, szükséget, megtörtséget. Kiáltsatok úgy hozzám, ahogy még sosem kiáltottatok. Akkor én meghallom - és ki fogom rátok mérni folyton növekvő dicsőségemet és szabadításomat."

Ezek a hívők hallják a Szent Szellemet, amint azt mondja nekik, hogy szívük állapotának meg kell változnia. Megértik, hogy természetesnek vették Isten dolgait - csupán megjátszva a dolgokat, mélyebb meggyőződés nélkül. Szóval elkezdenek változtatni. Több időt mérnek ki az Istennel való közösségre. És leltárt tartanak szívük hozzáállásában az Ő háza és munkája felé. Így imádkoznak, "Uram, Többet akarok belőled. Ne engedd, hogy visszaessek az irántad és szent dolgaid iránt való odaadásban."

Most látják az eredményt. Új öröm árad mélyen a lelkükben. Még inkább érzik Isten jelenlétét az életükben, és olyan békességük van, mint egy folyó. Átveszik azt, amit Isten megígért nekik - a dicsőség, áldás és kenet nagyobb mértékét - mivel ők is nagyobb mértékkel mértek Neki magukból.

Jézus biztosít bennünket, "Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek" (Máté 6,33). Azt mondja, "Csak adj még többet magadból nekem - és én még többet töltök ki rád dicsőségemből. Valamennyi világi ügyed tud várni. Keress inkább előbb engem, és én gondot viselek a dolgaidra. Többet tudok tenni érted egy óra alatt, mint amin te egy évig próbálkozol."


Egyszerűen amikor örülsz
Isten új érintésének,
Ő még többet ígér neked


Most, hogy visszatért Isten dicsősége az életedbe, Jézus biztosít, "Még több adatik néked" (lásd Márk 4, 24). Ő azt mondja, "Még semmit sem láttál. Látom igyekezetedet, hogy még többet mérj ki magadból nekem. És én is többet fogok tenni érted."

Isten mindig arra vágyik, hogy még többet töltsön ki dicsőségéből népére. Isten továbbra is cselekszik értünk "feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk" (Efézus 3, 20). Ez az, amiért olyan népet akar, amely csillapíthatatlanul éhezik még többre belőle. Be akarja tölteni őket csodálatos jelenlétével, feljebb azon, amit életükben valaha is tapasztaltak.

Jézus azt mondta, " én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek" (János 10,10). Mégis, ahhoz, hogy elnyerjük ezt a bővölködő életet, mindinkább bővölködnünk kell az Úrnak való tetszésben. Pál azt írja, "Továbbá pedig kérünk titeket, atyámfiai, és intünk az Úr Jézusban, hogy a szerint, a mint tőlünk tanultátok, mimódon kell forgolódnotok és Istennek tetszenetek: mindinkább gyarapodjatok" (1 Thessalonika 4, 1). " Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor" (1 Korinthus 15, 58)

A görög bővölködni azt jelenti meghaladni, felülmúlni, a mindenek felett bővölködni pedig - eleget birtokolni és felesleggel rendelkezni, mindazon felül, mérték nélküli, kiemelkedően bővében lenni, a mérhetőn túl. Pál azt mondja, "Isten dicsősége felül fogja múlni azokat a rövid pillanatokat, amelyekben eddig részed volt, de az imáidnak többnek kell lenniük, mint egy fohász az asztali áldásért az ételed fölött. Most már imádkozni fogsz reggel, délben és este, szünet nélkül."

"Azért, a miképen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképen járjatok Ő benne, meggyökerezvén és tovább épülvén Ő benne, és megerősödvén a hitben, a miképen arra taníttattatok, bővölködvén abban hálaadással" (Kolossé 2, 6-7). Pál arra biztat bennünket, "Ahhoz, hogy a tiéd legyen ez az Isten dicsőségével és jelenlétével teli élet, mértéken felül kell szolgálnod Őt - szeretettel és elkötelezettséggel, kiemelkedve a lusta, szunnyadó szolgák közül."

"Melyet nagy bőséggel közlött velünk minden bölcsességgel és értelemmel" (Efézus 1, 8). Isten olyan dicsőséget és kijelentést akar kimérni neked, amely felülhalad minden korábbi mértéket. "Megismertetvén velünk az Ő akaratjának titkát az Ő jó kedve szerint, melyet eleve elrendelt magában" (Efézus 1, 9). Az Úr azt mondja, "Igémnek egy mélyebb megértését nyitom meg a számodra. A rejtélyeinek kijelentését akarom neked adni."

Az Úr minden dologban el akar látni téged, így mérték nélkül tudod őt szolgálni. " Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok áraszsza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek" (2 Korinthus 9, 8)


Jézus parancsa egy ígéretet és
egy figyelmeztetést ad a számunkra


"Mert a kinek van, annak adatik; és a kinek nincs, attól az is elvétetik, a mije van" (Márk 4, 25). Bármikor hallja Isten, hogy népe hozzá kiált, Ő hűségesen jön hozzá. Ám a fásultság és nemtörődömség idején félreállhat, teljesen megvonva jelenlétét.

Ez az, amire Jézus figyelmeztet bennünket. Mielőtt Isten megvonja jelenlétét egy személytől vagy egy gyülekezettől, mindig figyelmeztet. Hogyan teszi ezt? Elküldi Szent Szellemét, hogy mozgósítsa a gyülekezet vezetőségét. Üzenetet üzenet után hagy a pásztor szívében, hogy a gyülekezetben mindenkit arra buzdítson: dobjon ki minden nemtörődömséget, boruljon arcra és irtsa ki még a bűn gyökerét is. (Az Úr már többször megtette ezt a Times Square Gyülekezetben fennállásunk tizenhárom éve alatt.)

Az emberek hirtelen bűntudatba esnek. Tudatosul bennük, hogy hallották Isten igazságát prédikálni hétről hétre, mégsem vették komolyan. Szennyes kezeket emeltek fel a dicséret során, és ragaszkodtak bánatukhoz és neheztelésükhöz. Egyszerűen nem engedték meg Istennek igéjének, hogy kimozdítsa őket ebből. Ehelyett eleresztették a fülük mellett, figyelemre sem méltatva.

Most Isten figyelmezteti a gyülekezetet. Azt mondja a hívőknek, "Elég mindabból a lagymatagságból és apátiából amit látok. Véget fogok vetni neki." Ez nem fenyegetés - és nem dühvel mondja. Egyszerűen Isten így beszél, "Ezt a gyülekezetet meghatározott okból helyeztem ebbe a környezetbe, ebbe a közösségbe, ebbe a városba. Azt akarom, hogy bővölködjön mérhetetlen dicsőségemben. Tudatni akarom az elveszettel, hogy amikor besétál ide, akkor valami erőteljes dolog történik. Azt akarom, hogy ráébredjen, "'Ez az, amit egész életemben kerestem.' "


Figyelj oda - el lehet veszíteni
a dicsőséget, amit Jézus ígér


Ha a nemtörődömség országában vesztegetjük időnket, sosem engedve meg a Szent Szellemnek, hogy uralkodjon rajtunk és megtisztítson bennünket, akkor elszalasztjuk azt, amit Isten adni akar nekünk. " Mert a kinek van, annak adatik; és a kinek nincs, attól az is elvétetik, a mije van" (Márk 4, 25).

Talán emlékszel a talentumok példázatára, amelyben a rest szolga egy talentumot kapott, amelyet elásott. Ez a szolga elégedett volt addigi helyzetével. Nem mért nagyobb mértékkel, azon felül amije volt. Hogyan reagált a mestere? Elvette a szolga talentumát, és másik szolgának adta, akinek már tíz volt.

Illusztrálva láthatjuk ezt a restséget Izrael történelmében. Az Izraeliták bírták Isten jelenlétét egy időben, de az évek során megengedték a bálványimádás és a testi vágy befolyását, amely teljesen elzüllesztette őket. Végül elvesztették szívük odaadását Isten dolgai iránt. Továbbra is jártak Isten házába, de csak hagyományból és testi félelemből.

Isten azt mondta Izraelnek, " Mert menjetek csak el az én helyemre, a mely Silóban van, ... és lássátok meg, hogy mit cselekedtem azzal az én népemnek, Izráelnek gonoszságáért!" (Jeremiás 7, 12) A zsoltáros tanúsítja, " És elveté magától Silói hajlékát, a sátort, a melyben lakott vala az emberek között" (Zsoltárok 78, 60) . " És az Úr kezde ismét megjelenni Silóban, mert kijelentette magát az Úr Sámuelnek Silóban, az Úrnak beszéde által" (1 Sámuel 3, 21).

Siló volt Isten háza. Sámuel próféta a tiszta igét prédikálta ott, és Isten Szelleme hatalmas módon volt jelen. Az idők során azonban Siló elzüllött Éli főpap és erkölcstelen fiai idejében. Most Isten újra megjelent Silóban, égve a vágytól, hogy újraépítse házát, és bűnbánatba vigye az istentelen papságot.

De Éli és fiai restek maradtak. Éli kövér és lusta lett, kényelemben élt, míg fiai továbbra is kigúnyolták Istent annak ellenére, hogy az Ő házában szolgáltak. Végül Isten azt mondta, "Nem fogom dicsőségemnek megengedni, hogy olyan helyen időzzön, ahol a romlottság van jelen."

Így az Úr elhagyta Silót. Kivonta dicsőségét Izraelből, és szellemi nyomor következett a nemzetre. Először a frigyládát lopták el. Aztán Éli esett el saját súlya miatt, és nyakát törte . Végül a főpap menye fiút szült akit Ikábódnak nevezett el, ami azt jelenti "Oda van Izráel dicsősége" (1 Sámuel 4, 21).

Ha azt gondolod, hogy ez szigorúan csak Ószövetségi ítélet, amely restség és romlottság miatt következett be, akkor olvasd el Istennek az Újszövetség gyülekezeteinek szóló figyelmeztetéseit a Jelenések könyvében:

Az Efézusi gyülekezetnek: "De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz" (Jelenések 2, 4-5).

Az Pergámumbeli gyülekezetnek: "Így vannak nálad is, a kik a Nikolaiták tanítását tartják, a mit gyűlölök. Térj meg: ha pedig nem, ellened megyek hamar, és vívok azok ellen számnak kardjával" (Jelenések 2, 15-16).

Az Laodiczeabeli gyülekezetnek: "Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból. Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen" (Jelenések 3, 15-17)

Mindegyik esetben Isten szó szerinti "vagy másféle" figyelmeztetést ad egyházának. Miért? Tiszta, makulátlan menyasszonyt készít el fia számára. Felébreszti az alvó szüzeket, Szelleme kiált hozzájuk, "Íme, jön a vőlegény. Készüljetek a találkozásra vele."

Napjainkban az erkölcstelenségnek és a szent dolgok kigúnyolásának a szelleme jön ki még mindig sok szószékből. Ám Isten tiszta beszéde is kijön, épp úgy mint Sámuel idejében. Az Úr figyelmeztet, "Ha makacsul ragaszkodsz bűneidhez, még azt is elveszem, amiről úgy gondolod, hogy a tiéd. Eltávozik jelenlétem az életedből, a gyülekezetedből, épp úgy, ahogy Silóban történt."

Ez történt sok gyülekezettel világszerte. Az a dicsőség, amelyet ezek a gyülekezetek valamikor élveztek, teljesen eltűnt - mert elutasították, hogy bármit is kimérjenek az Úr számára.

Hasonlóképpen, ha visszautasítod, hogy mozgósítsd magadat az Úr keresésére teljes szívvel - ha még mindig időd, imaéleted, engedelmességed csak kis mennyiségét méred ki Neki - meggyőződésed és ismereted el fog tűnni.

A kérdésem hozzád - nem érkezik válasz az imáidra, mert túl keveset adtál magadból Istennek? Ő nem akarja megvonni jelenlétét tőled. Ellenkezőleg, el akar halmozni áldásainak hatalmas mértékével. Éppen most, készen áll arra, hogy felkeltsen restségedből és szunnyadásodból - hogy közel vonhasson magához, és betölthessen dicsőségével.

Nem érdekes mennyire vékonyodott el a benned lévő láng. Csak kiálts hozzá, "Óh, Jézus - nem akarom elszalasztani azt, amit tenni akarsz." Ő hűséges, hogy hozzád jöjjön - és még többet fog adni. Így hát mérj ki neki nagyobb mértéket önmagadból - és mindenhol meg fogod látni az Ő jelenlétének, dicsőségének és irántad való szeretetének a bizonyítékát.

---
Közzétéve a World Challenge engedélyével. P. O. Box 260, Lindale, Texas 75771, USA.

Times Square Gyülekezet Információ | Új Olvasó Információ


Csak Szöveg File + Magyar Prédikáció Lista + Kápolna honlap + Előfizetés + Szerzői jog + Cover Letter

SZERZŐI JOG/REPRODUKCIÓ KORLÁTOZÁS:
Ez az adat-állomány a "World Challenge" kizárólagos tulajdona. Nem lehet módosítani vagy átszerkeszteni. Megjelentetése csakis egészében lehetséges, mint egy "szabad árú" (free ware), költség nélkül. Ennek az adat-állománynak minden másolata vagy idézete magában kell hogy foglalja a szerzői jog jegyzetet. (Szerzői jog: © 2001 World Challenge) Ez az adat-állomány nem használható eladásra, vagy mint más eladásra való szerzemény bővítésére a World Challenge engedélye nélkül. Ez a teljes tartalomra vonatkozik kivéve néhány idézetet. Kérjük tüntesse fel a következő forrást: Szerzői Jog © 2001 World Challenge, Lindale, Texas, USA.

Ez az anyag csak személyes használatra van, nem a nagyközönség vagy más web hely számára. A "Lorain County Free-Net Chapel"-nek van kizárólagos joga World Challenge, Inc.-tól, hogy publikálja ezeket az üzeneteket a saját web oldalain. Ön lemásolhatja szabadon, kinyomtathatja és szétoszthatja ezeket az anyagokat, de nem publikálhatja egy másik Internet címen. Összeköthető (linkelhető) viszont abból a célból, hogy ezekre az üzenetekre hivatkozzon.


Egy olyan szolgálatot nyújtó honlap
Hiányzó Láncszem®
Amely Fiatalokat és Felnőtteket életet Változtató Programok Által Összehoz
Oldal címe - http://misslink.org/
Kápolna honlap - http://misslink.org/chapel2.html
Home of David Wilkerson's World Challenge Prédikáció Sorozat Többnyelvű honlapja
http://www.tscpulpitseries.org


Copyright © 2001 - Lorain County Free-Net Chapel
North Central Ohio, U.S.A.

AZ OLDAL TETEJE

Web-mesterünk kéri az önök javaslatait és
hozzászólásait egy zavartalan működés céljából.
Legyenek szívesek tudatni velünk, ha valami nem
müködik jól (akkor is, ha önök nem teljesen biztosak valamiben),
különben esetleges hibák elkerülhetik figyelmünket!
Utolsó frissítés: 2001. 08. 27.

Miért késik az ébredés?/ "Segítség!"/ Mi van itt?/ Szponzor/ Hitvallás/ Biblia Iskola
A zongora körül/ Közlemény Tábla/ Könyvtár/ Magyar Prédikáció Lista/ Pulpit Series